Papp László  okl. építész

Egészen gyerekkorom óta építész szerettem volna lenni. Az élettér minőségi kialakítása, személyre szabása különösen izgalmas feladat, miközben mindig új embereket ismerhetünk meg. Az esztétika és a funkció összehangolása, térben való megjelenítése és az adott környezetbe illesztése, talán a legjobb megfogalmazása a munkámnak. 

2003 óta dolgozom a TÓTH PROJECT ÉPÍTÉSZIRODÁNÁL, ahol elsősorban nagyléptékű magánvillák építészeti tervezésével foglalkozunk. Emellett igyekszem évi néhány munkát saját lebonyolításban is  véghez vinni. Hogy ennek a tevékenységnek helyet és nevet adjak, létrejött a PLÉMŰHELY, saját építész műhelyem. Itt léptéktől függően akár több építész kolléga bevonásával készülnek az alapvetően modern, esztétikus, élhető, személyre szabott, fenntartható és nem utolsó sorban megépíthető épületek. A tevékenység elsődlegesen lakóépületek és kisebb üzleti célú épületek tervezésére specializálódott, minek során az ebben a témában szerzett 20 éves tapasztalatot fordítom megbízóim javára.

Minden megbízásnál a megvalósulás a cél, ezért fontosnak tartom az építkezés nyomon követését, segítését a beköltözésig.


diploma

2003 - Széchenyi István Egyetem, Győr - építészmérnök

2008 - Pécsi Tudományegyetem PMMK - okl. építész, építőművész

néhány megjelenés, publikáció, elismerés

cikkek az építészfórumon

archdaily - HOUSE IN KAPUVÁR 

archdaily - HOLDAY COTTAGE

archdaily - TRANSPARENS SOLUTIONS

archdaily -  FLOATING BLOCKS

octogon - _2014/8 _2015/2 _2016/7 _2016/8 _2017/1 _2017/5 _2017/7 _2018/2 _2018/8  _2020/4

octogon DECO - _2018/3 _2019/2

octogon - CSALÁDI HÁZ HARSÁNYLEJTŐN

octogon - LEBEGÉS BUDAPEST FELETT

2014 - év háza különdíj - höveji nyaralóépület /Tóth Project Építészirodával/

2017 - év háza_MÉSZ különdíj - kapuvári családi ház

2018 - év homlokzata különdíj - kapuvári családi ház

BIG SEE ARCHITECTURE AWARD 2019 WINNER

2017 - az anyag természete pályázat 2. díj - BP. II. ker-i családi ház /Tóth Project Építészirodával/

2018 - az anyag természete pályázat 1. díj - BP. III. ker-i családi ház /Tóth Project Építészirodával/

Using Format